Az osztrák termékek megbízhatósága és időtállósága már-már legendás. Ha pedig úgy döntünk, hogy a szomszédok precizitására hagyatkozunk kerékpár ügyben, akkor nem jöhet más szóba, mint a KTM biciklik. Mit is tudunk ezekről a járgányokról a már említetteken kívül? Nos, az egyik a jellegzetes narancssárga szín, ami szinte védjegyükként szolgál, a komoly felszereltség és a szinte elnyűhetetlen váz. Ez persze elegendő is lenne a vásárláshoz, hiszen mi másra van szüksége valakinek, aki komoly kerékpárt keres, mint ezekre a tulajdonságokra? A KTM biciklik azonban ennél jóval többet jelentenek. Érdemes tudni a gyártójukról, hogy az évtizedek folyamán szinte megszámlálhatatlan specifikációjú bringa gurult ki a műhelyéből. Ez pedig a vásárlóknak nem jelent mást, mint azt, hogy KTM biciklik az enduro-tól a cross countryig, országútitól a trekking-ig, city-ig kaphatóak. A gazdag választék mellett, a minőségi anyaghasználat, a gondos kivitelezés és nem persze a környezetbarát technológia is a KTM biciklik mellett szól.