Mivel látásunk az egyik legnagyobb kincsünk, érdemes figyelni a szemünket érintő panaszokra, látásunk változására. Elég gyakori betegsége a szemlencsének például a szürkehályog, melyre sok tünet figyelmeztethet bennünket. A homályos látás, a körülöttünk lévő világ színeinek megfakulása, a káprázás, a sötétben történő gyenge látás, a kettőslátás, vagy a gyakori dioptria romlás a szemüvegünk esetében, ezek mind- mind utalhatnak a szürkehályog kialakulására. Bármelyik panasz lenne ismerős, mihamarabb szakemberhez kell fordulni! Mivel ennél a betegségnél a szemlencse egyre halványabbá válik, a látása is egyre rosszabb lesz az érintetteknek. A gyógyszeres kezelés és a szemüveg sem jelent majd megoldást a szürkehályogra.
Ez a betegség sajnálatos módon még mindig csak műtéttel hozható helyre. A beavatkozás során az elszürkült lencsét távolítják el, és helyére egy gondosan megtervezett, speciális műlencsét helyeznek be. Nem célszerű sokáig halogatni a műtétet, hiszen a túlérett szürkehályog már akár komplikációt is jelenthet majd! Egy alapos kivizsgálással kezdődik el az egész folyamat, ahol megnézik, hogy alkalmas-e a páciens erre a műlencse beültetésére. Nem csak a szemre helyezik a hangsúlyt, de egyéb belgyógyászait vizsgálatok is szükségesek lesznek, valamint a szakember a betegek életmódjával kapcsolatban is fel fog tenni egy pár kérdést. Ezek után jön az egyedi műlencse megtervezése, majd nem marad más hátra, mint maga az operáció.
Hogyan zajlik egy szürkehályog műtét? Szemcseppel fogják elérzéstelenítni a szemet, nem kell tűtől tartani! Egy apró bemetszésen keresztül fogják kivenni az elszürkült lencsét ultrahangos technikával, és itt is fogják behelyezni a műlencsét. A szürkehályog műtét egy teljes fájdalommentes eljárás, aki átesett már rajta, az mindössze egy kis szem környéki nyomásról mesélt. Gyorsan, 10 perc alatt végeznek is vele, néhány óra pihenés után pedig már mehet is az ember a dolgára. Pár napig tapasztalható egy kis könnyezés, ám ez el fog múlni. Már közvetlenül a műtét után is érezhető lesz a látásunk javulása, ám az ezt követő napokban folyamatosan élesebben és színesebben fogunk látni.
Körülbelül egy hónap után tapasztalhatják meg a páciensek a végleges eredményt. Kontrolvizsgálat sem lesz sok, hiszen a műtétet követő napon, majd két hónap múlva kell visszamenni a klinikára, ezek után pedig már csak minden évben célszerű megnézetni a szemünket. A fenti linken Dr. Nagymihály Attila, szürkehályog specialista és szemész szakorvos oldalát lehet majd megtalálni, ahol minden fontos információnak utána tudunk még nézni ezzel a betegséggel, és a műlencse beültetéssel kapcsolatban. Abban az esteben, ha meggyőztek az eddig olvasottak, és szeretnéd az első lépést te is megtenni az éles látáshoz vezető úton, keresd bizalommal az oldalon található elérhetőségek bármelyikén az itt dolgozó csapatot!