Kicsit több, mint tíz éve kapható világszerte az elektromos cigi. 2003-ban lett elfogadva a szabadalmaztatása, majd forgalmazni kezdték . 2006-tól Európa szerte megvásárolható, viszont az Egyesült Államokban csak egy-két évre rá került az üzletekbe. Az ecigi nagyon népszerű lett a világ minden pontján. A dohányzók kimondottan örűltek ennek a találmánynak, miután a szigorított dohányzásra vonatkozó törvények alapján , mindenhonnan ki lettek tiltva. Az ecigi-vel bármikor, bárhol nyugodtan lehetett „gőzölögni”, akár villamoson, megállókban, vagy zárt területeken is, mivel nem voltak még kialakult, erre vonatkozó érvényes törvények. Az illetékes hatóságok , fokozatosan szigorítani kezdték az ecigi használatát és forgalmazását is. 2016-ban Amerikában szavazták meg az elektromos cigire vonatkozó szigorított szabályokat. Az európai országokban is újabb törvényeket hoztak.
Dániában nem legális a használata sem, míg máshol, mint például : Finnország, Svédország, Norvégia, Svájc ,; a nikotinos liquidek forgalmazását szabályozták, a mellett, hogy ugyanabba a kategóriába sorolják is, mint a többi dohányterméket. Tehát nem szabad közterületen, játszóterek vagy megállók közelében használni az ecigit sem. Románia még most ébredezik, és kezdi észrevenni hogy létezik ilyen. Náluk speciális ecigi boltok vannak, ahol bármilyen tartozékot, liquidet megvehetsz. Ott nincsenek erre vontkozó szigorítások. Magyarországon több törvénymódosítás is történt az évek során. Előszőr szinte lehetetlen volt az engedélyeket beszerezniük a forgalmazóknak, majd az ecigi akkumulátor űrtartalmát is szabályozták. Mostanra az utántöltő flakonok méretét, és a nikotintartalmát módosították. A flakonok maximális tartalma 10 ml lehet, a nikotintartalom pedig 2%.