Kis ország és egy belföldi sofőr állás nagy lehetőségei

Egy populáris munkalehetőség

Hazánk mérete európai viszonylatban sem számít nagynak ugyan, de aki itt él az kellően tágasnak érezheti országunk határait és az azon belül kínálkozó lehetőségeket is. Ez természetesen az álláspiacra is igaz, hiszen egy meglehetősen dinamikus, sokszor változó de jellemzően sok munkalehetőséget kínáló területről van szó. Egyenetlenségek persze felfedezhetők, hiszen míg a főváros és a nyugati országrész stabilan erős, addig a keleti oldalon már árnyaltabb a kép.

Minden munkaerőpiac sajátja ugyanakkor az, hogy egyes állások időszakos vagy állandó jelleggel még nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint más pozíciók. Ennek számos oka lehet, akár a magas kereset, a kedvező karrierlehetőségek vagy éppen az egyszerű belépési feltételek. E három halmaz érdekes módon viszonylag kevésszer metszi egymást, ám mégis találunk olyan állásokat, melyekre mindhárom jellemző érvényesíthető.

Ilyen lehet akár egy belföldi sofőr állás is, hiszen a munkakezdés feltételei nem bonyolultak, kellő szorgalommal remek fizetés érhető el és az előrelépési lehetőségek is adottak. Így talán nem is csoda, hogy a hazai népszerűségi listán előkelő helyen állnak a sofőr állások. Ez persze egy meglehetősen tág terület, melybe számos különböző személy- és teherszállítási feladatkör beletartozik. Bár a fentebb említett három tényező szinte az összesre igaz, akadnak különbségek.

Karrier határon belül

Egy belföldi sofőr állás esetén talán érdemes kiemelni azt, hogy miért is szerepel a belföldi szó a kifejezésben. Ennek legfőbb oka az, hogy a nemzetközi szállítmányozási munkák egy teljesen külön kasztot képviselnek a piacon. A kamionozás és más jellegű áru- és teherszállítás szintén egy hagyományosan is népszerű munkalehetőség, ám egy belföldi sofőr állás sok tekintetben különbözik ezektől, még ha a munka jellege nagyon is hasonló, vagy éppen ugyanolyan.

nemzetközi szállítmányozás jellemzően külföldi cégekhez, vagy kifejezetten ilyen profillal rendelkező hazai speditőrökhöz kötődnek, fő terepük pedig a külföldi országokban található – Németország, Ausztria, Anglia, Franciaország és még sorolhatnánk. Egy ilyen sofőr állás kiváló karrierlehetőség és a kereset szempontjából is egészen kiemelkedő, a munkavégzés rendje és körülményei ugyanakkor sokszor problémásak. A nemzetközi sofőrök sokszor heteket töltenek távol otthonuktól és vezetési idejük és távjuk is megerőltető.

Egy belföldi sofőr állás ezzel szemben jóval szabadabb kereteket és kényelmesebb körülményeket kínál. A csak magyarországi szállítással foglalkozó sofőrök jellemzően a máshol is megszokott, hagyományos munkarendet követik, legalábbis ami az órák számát illeti. A távollét itt nem okoz problémát, hiszen az ország egyik végéből a másikba is pár óra alatt elérhetnek. Így tehát egy ilyen állás Pécs városából vagy bárhonnan máshonnan is egyszerűen és kényelmesen végezhető.

Hazai opciók a volán mögött

belföldi sofőr állás lényegében egy abszolút élhető kompromisszumról szól, mely hazai berkekben abszolút kedvező bevételi és karrierlehetőségeket kínál, mely bár elmarad a nemzetközi színvonaltól, cserébe a munkarend is sokkal élhetőbb. A paletta ezen belül ráadásul egészen színes, hiszen nem feltétlenül csak a teherszállítmányozási munkák sorolhatók ide. A COVID-járvány ideje alatt például az egyszerű munkába állás miatt sokan álltak futárnak, mely ma is releváns opció lehet az elindulásra.

belföldi sofőr állások kategóriájába ezen kívül természetesen a személyszállítási lehetőségek is beletartoznak, így például busz-, taxi- vagy épp privát sofőri állások is bőven akadnak a piacon. Ezek közül sok akár vállalkozóként is végezhető, ezzel még nagyobb szabadságot teremtve a munkavállalónak és mentesülve a céges struktúrák kínálta, sokszor merevebb keretek alól. Egy belföldi sofőr állás tehát kellőképpen sokszínű ahhoz, hogy ellásson egy ekkora felvevőpiacot.

Bár az álláspiac valóban kifejezetten dinamikus és egyes állások népszerűsége meglehetősen hullámzó, egyelőre úgy tűnik, hogy a belföldi sofőr állások stabilizálni tudták pozíciójukat a kínálatban. Mivel a szállítmányozás – legyen az személy-, csomag-, vagy teher – egy alapvetően is szükséges szolgáltatás, az álláskínálat várhatóan a jövőben sem csökken majd. Így pedig akár egy jogosítványra, a vezetési tapasztaltra és annak szeretetére is felépíthető egy karrier, ha valaki kellőképpen elhivatott és szorgalmas.

Vélemény, hozzászólás?