Ezüst fülbevaló: 5 szempont a választáshoz

A vásárlás folyamatát nagymértékben leegyszerűsíti, ha tudjuk, mit szeretnénk megvenni. Ha már odáig eljutottunk, hogy a kiszemelt zsákmány egy pár ezüst fülbevaló lesz, akkor már csak 5 lépés a célig! Ezt tegyünk meg együtt az Ékszerakció segítségével!

Célszemély

A legelső szempont,kinek vásárolunk. Gyermeknek, felnőttnek, lánynak, esetleg fiúnak?

Gyermekek esetén érdemes szem előtt tartani, hogy ők folyamatosan mozgásban vannak. Az első órában még figyelnek az ékszerükre, de utána a játék hevében megfeledkeznek róla, így célszerű stekkeres fülbevalót választani. Legyen kicsi a felület. Részesítsük előnyben a kő nélkülieket, vagy a kisebb kővel rendelkező, könnyű típusokat. Kisfiúk esetén egyáltalán ne, de kislányoknál is kerülendőek a hosszabb változatok. Ezek könnyen sérülést okozhatnak.

Felnőttek részére az illető életmódja (sportol, jár-e úszni, időbeosztás), családi állapota (kisgyermekek, háziállat), ruházkodási stílusa legyen az irányadó. Sportember számára akkor vegyünk mindennapi használatra fülbevalót, ha azt sportolás közben is viselheti (futó, kerékpáros, testépítő). Küzdősport, úszás, atlétika esetén az állandó fel- és levétel miatt inkább akadály lesz. Számukra alkalmi eseményre illő darabot válasszunk!

Ahol kisgyermek, vagy háziállat kaphat bele a fülbevalóba, illetve a zsúfolt napirend miatt nem lesz ideje ismerősünknek minden reggel és este az ékszert cserélni, készüljünk stekkeres, visszafogottabb típussal.

Alkalom

Ahogy fentebb írtuk, a mindennapokra a stekkeres, kisebb köves, vagy kő nélküli típusok a praktikusak.

Szerencsére vannak alkalmak, amikor megadhatjuk a módját megjelenésünknek. Születésnap, ballagás, diplomaosztó mind nagyszerű lehetőség egy pár különlegesebb fülbevaló ajándékozására. Az Ékszerakció oldalán gazdag kínálatból válogathatunk szeretteink részére. Ezüst ékszer lévén a súly miatt nem  kell aggódnunk. Ezért a köves darabokat is előnyben részesíthetjük, valamint bátran választhatunk nagyobb, hosszabb felületű fülbevalókat is. Ha ismerjük az alkalomkor viselendő ruha színét,válasszuk azzal harmonizáló színű kövekkel ékesített darabot.

Stílus

Szerencsére az ezüst ékszerek különösen könnyen formázhatóak, ezért nagyon különleges alakzatokkal is találkozhatunk. Ezüst fülbevaló ajándékozásakor is tekintettel kell lennünk az megajándékozott személy stílusára. Fontos észben tartanunk, hogy nem magunknak, hanem egy másik ember részére vásárolunk. A romantikustól a vagányig, a konkréttól az absztrakt formákig változatos a lista. Kővel díszített darabok is lehetnek elegánsak és sportosak egyaránt, így a forma az, ami elsősorban meghatározza a stílust. Amennyiben egy fülön több ékszer is elfér, érdemes egymással színben, méretben, stílusban harmonizálóakat választani.

Ár

Az ezüst fülbevalók másik nagy előnye az árukban rejlik. Csillognak, díszítenek, értékkel bírnak, mégsem kell kölcsönhöz folyamodni, ha ezt választjuk ajándékunk tárgyává. Az árat elsősorban a kidolgozottság, részletgazdagság, valamint az extra elemek (kövek, más fémekkel való ötvözés) való kombinálás határozza meg. Találhatunk 1000 Ft-tól már kellemes darabokat, de az ár nem áll meg 100.000Ft-nál sem. Az Ékszerakció oldalán minden pénztárca típus megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet.

Allergia, érzékenység

Viszonylag ritka, de előfordulhat ezüst- (fém)allergia. Erről általában tudomásunk van, de lehet, hogy éppen a mi ajándékunk során derül fény rá az ajándékozott személynél. Minden vásárlás esetén kérjük el a vásárlást igazoló papírt, hogy kicserélhessük az ékszert. Ez esetben fából, bőrből, esetleg gyöngyből, kagylóból készült ékszerekkel érdemes próbálkozni.

Horoszkóp

A csillagjegyekhez kristályokat, ásványokat rendelnek. Igazán személyre szabott ajándékot vehetünk, ha a csillagjegynek megfelelő kővel díszített ezüst fülbevalóval lepjük meg az illetőt!

Így ónix-szal a Bak ismerőseinket, ametiszttel vízöntő, opállal a halak , jáspissal a kos, amazonittal a Bika, akvamarinnal az Ikrerk, holdkővel a Rák (számukra az ezüst viselése különösen ajánlott),  rubinnal az Oroszlán, zafírral a Szűz, topázzal a Mérleg, acháttal a Skorpió, smaragddal a Nyilas jegyében születetteket érdemes meglepni. Mivel adott csillagjegy esetén többféle ásvány is szóba jöhet, érdemes körbe nézni az Ékszerakció oldalán az itt nem említett lehetőségek miatt.

Tavasszal ébred a természet és egyre díszesebb lesz! Ékesítsük fel mi is szeretteinket!